IKT Műhely videók - Fémek

Sziasztok!

A blogom második posztjában szeretnék Nektek bemutatni egy videót, melyben a diákok egy tíz órás foglalkozás keretein belül a Fémekről tanulnak kémia órán. A videót teljes hosszában, és minden részletével a leírásában ITT találjátok. Pont ezért ezeknek az apróságoknak a leírásával nem is húznám az időt, nézzétek meg a videót, és utána nézzük is, hogy miket tanulhatunk egy kicsivel több mint tíz perces videóból.

Magát a Fémek témaköréről szóló anyagot azért választottam, mert a legelső gondolatom az volt ezzel kapcsolatban, hogy ennek a földrajz órán is remekül hasznát tudnám venni. És nem is tévedtem olyan nagyot. A mai földrajzórákon sajnos nem minden tanár szentel elég időt a kőzetek megismerésének, pedig egy kis előkészülettel az egyik legmaradandóbb órában lehet részük. Ha tudjuk, hogy a kémia tanárral szoktak kísérleteket végezni, úgy nyugodt szívvel mi is megtehetjük ezt, ha már előzetesen felmértük, melyik az az osztályközösség, amellyel ezt meglehet tenni. 

Az első módszer, amelyet használnak véleményem szerint majdnem minden tantárgy óráján használható lenne, ez pedig nem más, mint a Socrative rendszer. Gyors (bár ehhez azért nem árt némi gyakorlás, mire mind mi, mind pedig a diákok kellőképpen rutinosak lesznek benne), és ha elővesszük megint a tényt, hogy a Z generáció gyermekeiről beszélünk, akkor azt hiszem nem kell a digitális rendszer előnyeit sokáig rágnunk. A megtekintett film ebben az esetben segített nekem abban, hogy jól gondolkodom, amikor a digitális értékelési rendszert mindenképpen szeretném alkalmazni a saját tanóráimon majdan. Nem kellemetlen egyik diáknak sem, ha felszólítják, és nem tudja a választ, minden diák előzetes tudásáról kapunk képet (illetőleg arról, hogy mennyit foglalkozott a házi feladattal otthon), és ami a legfontosabb, ők is azonnali visszajelzést kapnak a teljesítményükről. A filmben látott fejlesztő értékelési eszköz a saját szakterületemen is alkalmazható, méghozzá úgy, hogy dolgozat helyett például ezen a rendszeren zajlanak az írásbeli felmérések egyes részei. Személy szerint én egy kicsit megbolondítanám a dolgot néha a csoportmunkával, esetlegesen néha ketten adnának be egy feladatlapot, erősítve a kooperációs képességeik fejlődését. 

A videónak sok buktató pontja lehet, ezek közül kettőt emelnék ki elsődlegesen. A legelső ami szemet szúrhat, az a mobiltelefon, vagy laptop kérdése. Természetesen ma már szinte alap, hogy ezekkel a készülékekkel rendelkeznek a diákok, illetve az iskola, de ezt azért sajnos legfőképpen Magyarországon, ez még korántsem ilyen elterjedt és bizonyos. A második, ami bennem kételyeket keltett, az a kísérletek végrehajtása volt. Ezen videók elkészítése mögött álló tartalmakról sokszor nem is tudunk annyit, amennyit kellene ahhoz, hogy teljesen jól értékeljünk egy adott szituációt. Gondolok itt személy szerint arra, hogy a kísérleteket kiadni számukra önálló programnak jó ötlet lehet ha... Ha megvan az előzetes bizalom, hogy nem fogják egymás szemébe fröcskölni a különböző szereket, pontosan fogják végrehajtani az utasításokat, közben is figyelnek a tanárra. Ehhez kell egy bizonyos légkör, aminek kiépítése több hónapba is beletelhet. 

És akkor az utolsó mozzanat: A film megtekintését követően az fogott meg leginkább, ahogyan a diákok a kísérletek után közösen megbeszélték a tapasztalatokat. Egy kis brainstorming a részükről, és máris a rögzítést elősegítettük annyira amennyire csak tudjuk. A kísérletek során sokkal jobban a sajátjuknak érezték a feladatot, magát a reakciót, nem egy távoli, és elérhetetlen dolognak, amit a tanárnő megcsinált, de nekünk azt nem is nagyon kell érteni, csak bemagoljuk amit láttunk és ennyi. Nem, itt folyamatokat, összefüggéseket kellett nekik feltárni, megérteni, és ebben teljesen jól segítették egymást. Ahogyan az jól látható volt, és a személyes tapasztalataim is ezt tükrözik, a mai generációk a kortársaktól sokkal nagyobb mértékben képesek tanulni, mint egyébként a pedagógustól. 

Földrajz órán az ilyen kísérletekre az egyik legkézenfekvőbb a dolomit és a mészkő elkülönítése. Kis sósav, pezseg, avagy sem. Természetesen ehhez is kell a már fentebb említett előzetes bizalmi légkör kiépítése, de ha jól elő vannak készítve ezek a feladatok, hihetetlen élményt fog a gyerekeknek nyújtani, és amit élveznek, azt szeretik csinálni, amit pedig szeretnek csinálni, azt akarva-akaratlan is, de megjegyzik. 

Végezetül az előbb leírt reakció egy videóban, hogy lássuk, tényleg látványos egy kicsit (földrajztanári szemmel nagyon is *.*); 

 

Ma még jelentkezem egy poszttal kicsit később :)

Reni